Neked

Sokszor kiáltanám: 
az élet oly szép s rövid! 
De tudom hiába szólna szám 
Nem jutna el az emberi lélekig.
Bántjuk egymást.
Körülvesznek magányos, sebzett emberek
Barátok, társak, testvérek
Kikért szívem megremeg.
Ó bárcsak tehetnék értetek valamit
Mivel felráználak az álomból !
De gyávaságom büntetéseként
szívem meglakol.
Végig kell néznem életetek harcát
Miként marjátok egymást szüntelen,
Keményen, könyörtelen.
Ha elmúlik az élet mire gondolsz vissza ?
Elveszett vagy veretlen hadjárataidra ?
Hová lesznek a percek mit gyűlölettel töltesz?
Osztoszkodsz, követelsz, sértesz,
Így lelked is testeddel az enyészetté lesz.
Barátom, ha teheted mentsd meg az életed.
Szeress, bocsáss meg - ez az mi segíthet. 
Semmi sem fontosabb annál, hogy léted
Betöltse szerepét, mit Istened
Születésed előtt Rád szabott. 
Tedd hát széppé holnapod.
 

 
 
 

Vissza a versekhez